Történt egy téli estén, amikor folyamatosan esett a hó, és hajnalra fagyott. Princ 6 hetes kora óta velem van, együtt örülünk, de együtt is busulkodunk. Mára már annyira összeszoktunk hogy pillantásokból is megértjük egymást. Amikor hazahoztam gondoltam én naivan hogy az előszobában készitek neki helyet. Princ megvárta hogy elmenjek tőle és ne legyek szeme előtt, fogta a férőhelyének szánt őreg takarót, és bevitte a szobámba az ágyam előtt lévő kis szőnyegre, azóta a szobámban alszik. Egy uj nap kezdetén én keltem fel és keltettem fel a kutyámat, ami számomra igen meglepő volt, mert mindig forditva szokott történni, ugy hogy a takarómat mindig leszedte rólam hogy ébredjek fel, mert neki dolga lenne már. Na ezen a napon nem igy történt. Nekem kellett nőgatni hogy jöjjön a megszokott reggeli sétánkra. Nehezen, de elindultunk, a kapun kiérve, áthuzott a kutyám a másik oldalra épp az utca felénél jártunk, amikor leesett a tetőről egy nagy darab jeges hó. Ha nem lett volna a kutyámnak lélekjelenléte és jó megérzése, lehet már nem is élnék.
